Dél-Magyarország tele keményebben harap, mint azt az ember várná. A levegő élesebb, a reggelek csendesebben érkeznek, a várost körülölelő szőlődombok pedig kopáran pihennek a fakó ég alatt. De McKenna West számára a hideg csak egy dolgot erősített meg: pontosan ott van, ahol lennie kell.
Az úti cél? Szekszárd FC.
A küldetés? Bizonyítani, hogy helye van az európai profi labdarúgásban.
Miután befejezte szezonját az Egyesült Államokban, West érezte, hogy elérkezett a megfelelő pillanat. „Készen álltam a következő lépésre” – mondja. „Szekszárd ideális környezetnek tűnt ahhoz, hogy tovább fejlődjek, és megragadjam az európai profi játék lehetőségét.”
Ez nem egy hirtelen, impulzív döntés volt az Atlanti-óceán átszelésére. Az átigazolás hónapok alatt formálódott – egyeztetések, elemzések, türelem. A téli átigazolási időszak és az ünnepi szünet lassította a folyamat végét, de az alapok már korábban megszülettek. Két éven át készült erre a pillanatra. Amikor az ajánlat véglegessé vált, nem habozott.
Első benyomások
Mi volt az első gondolata, amikor megérkezett?
„Hidegebb volt, mint számítottam” – nevet. Szekszárd szépsége azonban gyorsan felmelegítette. A történelmi borvidék szívében fekvő kisváros egyszerre volt számára idegen és ismerős. „Meglepő módon nem éreztem annyira különbözőnek az Egyesült Államoktól” – mondja. „Ez sokat segített a beilleszkedésben.”
Bevallja, hogy szerződéskötés előtt keveset tudott a magyar futballról. Ez gyorsan megváltozott. Videóelemzések, kutatás, beszélgetések – azonnal belevetette magát. A felkészültség ugyanis az identitásának része.
Egy csatár gondolkodásmódja
A támadók élete állandó reflektorfényben zajlik. A gólok írják a történetet. A gólcsend kétségeket szül.
„A nyomás hatalmas” – ismeri el. „A gólszerzés az elsődleges feladatom.” A megoldása nem bonyolult – fegyelmezett. Ismétlés az edzéseken. Könyörtelen befejezési gyakorlatok. Bizalom a felkészülésben. Higgadtság a döntő pillanatokban. Nem sorolja be magát klasszikus lesipuskás vagy erőcsatár kategóriába. Inkább a káoszban érzi otthon magát.
„Presszingcsatár vagyok” – mondja. „Szeretek nyomást helyezni a védőkre, hibára kényszeríteni őket, kényelmetlen helyzetbe hozni az ellenfelet.”
Agresszív. Harcos. Gyors és intelligens mozgások. Egy támadó, aki vadászik, nem vár.
És a szezonbeli gólcélokról?
„Nem egy konkrét számra koncentrálok” – magyarázza. „Minden mérkőzésre külön, elérhető célokat tűzök ki. Természetesen minden meccsen szeretnék gólt szerezni.”
Taktikai fejlődés
A magyar bajnokság alkalmazkodást igényelt. Az Egyesült Államokban gyakran az atletikusság és a fizikai felkészültség diktálja a tempót. Magyarországon a hangsúly inkább a taktikai fegyelemen, a gyors passzjátékon és az összehangolt csapatmozgáson van.
„A legnagyobb változás az volt, hogy a gyors passzokra és a csapatmozgásra kellett fókuszálnom, nem csupán az atletikusságomra” – mondja. A szezon közbeni érkezés mindig kihívás, de West a következetességben talált kapaszkodót – ismétlések az edzéseken, beszélgetések a csapattársakkal, extra taktikai egyeztetések a támadókkal. Néhány hét alatt úgy érezte, teljesen beilleszkedett.
A kémia – vallja – tudatosan épül.
„Beszélgetni kell a meccsek előtt. Összehangolni a stratégiát. Megtanulni egymás mozgását.”
Élet a pályán túl
Szekszárdon a mindennapok nyugodtabb ritmusban telnek. Egy profi sportoló számára ez ajándék. A regeneráció tudatosabbá válik. A városi séták felváltják az amerikai nagyvárosok zaját.
„Biztonságos és barátságos” – mondja. „Könnyű felfedezni.” Már talált kedvenc helyeket, és izgatottan várja, hogy jobban megismerje a környék borvidékét – talán egy szőlőhegyi túra is belefér, amikor a családja meglátogatja. A magyar konyhából leginkább a levesek nyerték el a tetszését. Laktatóak, melengetőek, tökéletesek a télben.
A nyelv továbbra is kihívás, de már elsajátított néhány kulcskifejezést a pályán. A csapattársak segítenek a fordításban – az öltözőnek pedig megvan a maga univerzális nyelve.
Otthon, vele együtt
West szerint az egyik legnagyobb kulturális különbség a lépték. Az Egyesült Államokban sokszínű közeg és állandó mozgás vette körül. Magyarországon a közösség kisebb, összetartóbb, intimebb. Mindkét világot magáénak érzi.
„Igen, viszem magammal az amerikai futballkultúrát” – mondja. Ez néha a stílusában is megjelenik – a fonott frizurái a pályán az identitásának részei. Finom emlékeztetők az otthonról, minden egyes sprintben.
Mi hiányzik a legjobban?
„A családom és a barátaim” – válaszolja habozás nélkül. A távolság valós. De a támogatás is az.
A nagyobb kép
Az első hónapokra kitűzött céljai egyértelműek: napról napra fejlődni, segíteni a csapatot a tabellán való előrelépésben, és biztosítani, hogy Szekszárd az első osztályban maradjon.
Amikor elkerülhetetlenül jönnek a gólcsendes időszakok, a bizalomhoz nyúl vissza – bizalom a felkészülésben, bizalom a folyamatban. Egy gyengébb mérkőzés nem rendíti meg az önbizalmát.
És ha a szezon végére minden tökéletesen alakul?
„Jelentősen fejlődtem játékosként, segítettem Szekszárdot az első osztályban maradni, folyamatosan hozzátettem a gólokkal, és közben valóban élveztem az egész utat.”
A magyar tél csendjében McKenna West valamit épít – rétegről rétegre, futásról futásra, letámadásról letámadásra.
A hideg talán meglepte, a bajnokság nem fogja.
