A téli átigazolási időszak a futballban sokszor csendben zajlik. Egy név átkerül egyik klubból a másikba, megjelenik egy sor az átigazolási listán, majd egy új játékos belép az öltözőbe, remélve, hogy gyorsan megtalálja a helyét.
Garabecz Veronika számára azonban a Szekszárd FC-hez való téli visszatérés inkább hasonlított egy hazatérésre, mint egy új klubváltásra.
„Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, örömmel mondtam igent a megkeresésre” – mondja mosolyogva. „Amikor először játszottam itt, már akkor is jól éreztem magam. Most viszont, amikor visszatértem, még jobb körülmények fogadtak.”
Volt azonban egy különösen fontos oka annak, hogy egy pillanatig sem gondolkodott a döntésen.
„A legnagyobb ok az volt, hogy Vágó Attila lett a vezetőedző. Kiváló szakembernek tartom.”
Egy sérüléssel nehezített kezdet
Garabecz nagy lelkesedéssel érkezett Szekszárdra, készen arra, hogy új fejezetet kezdjen a pályafutásában. A kezdet azonban nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte.
Egy makacs sérülés miatt nem tudta a felkészülést együtt elkezdeni a csapattal.
„Nagyon jó körülmények fogadtak a klubnál” – meséli. „Sajnos a sérülésem miatt nem tudtam rögtön elkezdeni a felkészülést a lányokkal, de ettől függetlenül ugyanolyan szeretettel fogadtak, mint mindenki mást.”
Ez a fajta befogadás sokat jelentett számára.
„Örülök, hogy egy ilyen csapathoz tartozhatok.”
Amikor végre eljött az első edzés napja, minden meglepően természetesen alakult.
„Nagyon jó hangulatban telt az első edzésem. Őszintén szólva könnyű dolgom volt a beilleszkedéssel, mert több lányt már ismertem korábbról, és a vezetőedzővel is dolgoztam már együtt. Ebben a szempontból szerencsésnek érzem magam.”
Amit a külföld adott
Garabecz számára az alkalmazkodás nem újdonság. Mielőtt visszatért Magyarországra, kétszer is kipróbálta magát külföldön: először Romániában, majd Izlandon. Mindkét időszak mély nyomot hagyott benne.
„Nagyon hálás vagyok ezekért a lehetőségekért” – mondja. „Rengeteget adott nekem játékosként és emberként is.”
Izland különösen nagy hatással volt rá.
„Az állóképességem és az agresszivitásom fejlődött a legtöbbet. Ott teljesen más mentalitással játsszák a futballt, mint itthon.”
A tempó gyorsabb, a párharcok keményebbek.
„A játék sokkal agresszívabb, erősebb és gyorsabb. Nem volt könnyű felvenni velük a ritmust” – nevet. „Volt olyan is, hogy még a nadrágomat is lehúzták rólam egy párharc közben.”
A legnehezebb pillanatok azonban nem a pályán jöttek.
„Lelkileg nehéz volt az időszak Izlandon. Nagyon hiányzott a családom, és volt több olyan dolog is, ami mentálisan megviselt.”
Szekszárdon most újra próbálja összerakni magát.
„Most kezdem igazán újra megtalálni önmagam.”
A romániai alapok
Miközben Izland fizikailag keményítette meg, Garabecz úgy érzi, a legnagyobb taktikai fejlődés még korábban történt az életében.
„A taktikai fejlődésem nagy részét nem Izlandon szereztem, hanem Romániában, Attila Vágó kezei alatt” – mondja. „Ott mentálisan is sokkal erősebb lettem.”
Talán ezért is tűnt természetesnek a közös munka folytatása Szekszárdon.
Garabecz számára ez nem csupán egy új klub. Inkább egy olyan hely, ahol egy ismerős edző pontosan tudja, hogyan hozza ki belőle a legtöbbet.
Egy pályafutás sok állomással
Bár még fiatal, Garabecz már több klubnál is megfordult, és mindegyik helyszín hagyott benne valamit.
A felnőtt futball világába először az ETO FC Győr csapatánál kóstolt bele.
„Ott tapasztaltam meg először, milyen a felnőtt futball, milyen profik között fejlődni. Nem töltöttem sok időt Győrben, de talán ott tanultam a legtöbbet.”
Van azonban egy klub, amely különösen közel áll a szívéhez.
„A Vasas Femina FC nagyon közel áll hozzám. Ott kaptam vissza igazán a labdarúgás iránti szeretetemet.”
Székelyudvarhelyen újra öröm volt számára a játék.
„Imádtam minden pillanatát. Nagyon jó szezont tudhattam magam mögött, mert jól éreztem magam abban a közegben. Ennek köszönhettem később az izlandi lehetőséget is.”
Minden klub, minden váltás egy kicsit formálta.
„Sok helyen megfordultam már, és mindenhol tanultam valamit. Ezek az élmények folyamatosan formáltak játékosként és emberként is.”
Gyorsaság és küzdőszellem
Ha egy dolgot biztosan tud magáról, az az, hogy milyen játékos.
„A mentalitásom erős. Mindig mindent megteszek a győzelemért” – mondja. „Ha kellene, a falnak is nekimennék, hogy megszerezzem a labdát.”
Nevet, de a szavai komolyak.
„Az egyik leggyorsabb játékos vagyok a csapatban, sőt talán az országban is. Ez talán sokat segíthet.”
A pályán leginkább a bal oldalon számítanak rá.
„A bal oldalon fogok játszani, akár támadóként, akár védőként. De őszintén szólva védekezésben érzem magam otthonosabban.”
A cél: bennmaradás és fejlődés
Szekszárdon a cél világos.
„Az elsődleges cél a bennmaradás” – mondja Garabecz. „De szeretném, ha minél előrébb végeznénk a tabellán.”
Úgy érzi, a csapatban megvan ehhez a potenciál.
„Szerintem minden poszton erősödtünk. Jól működik a védekezésünk, és a középpályánk is stabil. Talán a támadások befejezésén kell még egy kicsit javítanunk.”
A pályán kívül pedig már most erős a csapatkohézió.
„Nagyon jó a hangulat az öltözőben. Sok csapatépítőnk van, sok időt töltünk együtt. Remélem, ez a pályán is meg fog látszani.”
Gyerekkori példaképek
Mint sok futballrajongó gyerek, Garabecz is a világ legnagyobb sztárjait figyelte.
Két kedvence volt: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo.
„Gyerekként nagyon szerettem őket nézni.”
Egy személyes motiváció
Ma azonban a legnagyobb motivációja nem egy világsztár.
Hanem valaki sokkal közelebbi.
„Apukámnak szeretnék bizonyítani” – mondja csendesebben. „Nagyon sok energiát fektetett abba, hogy idáig eljussak.”
Egy pillanatra elcsendesedik.
„Szeretném, ha büszke lenne rám. Ő már fentről figyeli a lépteimet.”
A futballon túl
Amikor éppen nincs edzés vagy mérkőzés, Garabecz a hétköznapi dolgokban talál kikapcsolódást.
„Nagyon szeretek utazni és vásárolni” – mondja mosolyogva. „Ha van szabadidőm, általában ezekkel foglalkozom.”
Most azonban a figyelme leginkább Szekszárdra irányul: újra felépíteni a formáját, visszanyerni az önbizalmát, és segíteni a csapatot.
És ha a gyorsaságán múlik, nem lesz könnyű utolérni.
